Dr. Balla Ágnes – fogszakorvos

2006-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi karán cum Laude eredménnyel. Már az egyetemi tanulmányai során nagy figyelmet fordított a fogágy, illetve a fogágybetegségek szakterületének. „Fogágy centrikus” szemlélete a mai napig megmaradt, a fogtöméseket, fogpótlásokat nem csak esztétikai, de parodontológiai (parodontológia – a fog tartószerkezetével foglalkozó tudományág) szempontból is körültekintően készíti el.
Az esztétikus korona előkészítésekor csak vállas előkészítési technikát alkalmaz, melynek segítségével maximálisan megvalósíthatja a fogágy védelmét, hiszen nem csak a természethű fogkorona, hanem az egészséges, feszes, rózsaszín íny megtartása is fontos számára.
Diplomamunkáját a „Tejfogak szuvasodása és ellátása” címmel írta. Szereti a gyermekeket, akik a kezdeti aggodalmak után hamar megbarátkoznak vele és egyre bátrabban ülnek be a fogorvosi székbe.
Az egyetem elvégzése után a központi gyakornoki képzés (rezidens képzés) keretein belül mind elméleti, mind gyakorlati tapasztalata gyorsan bővült. Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan szakirányon 2009-ben tett fogszakorvosi szakvizsgát.
Kedves, melegszívű orvost ismerhetünk meg személyében, aki munkáját a hivatásának tartja, szeretettel és odafigyeléssel bánik pácienseivel. Betegei kedvelik közvetlen, nyitott stílusát megbíznak benne, tudják, hogy nála a kezelés mindig fájdalommentes és precíz.
Bejelentkezés állapotfelmérésre




