Hogyan kerülhetjük el a foghúzás utáni csontpusztulást és a kivehető fogpótlást fogászati implantátumokkal?

Aki valamilyen fogászati betegség (fogszuvasodás, fogínybetegségek) elvesztette hátsó őrlőfogait, jogosan teszi fel a kérdést, hogyan is kerülhető el a kivehető fogpótlás? Milyen lehetőséget kínál ebben az esetben a fogászati implantológia? Olvasson tovább és tudjon meg többet!

A kivehető fogpótlás elkerülése, fix hidak készítése fogászati implantátumokkal IDŐBEN történő fogbeültetéssel

Középkorú és idősebb pácienseinknél sokszor találkozunk a fogászati rendelőben azzal a szituációval, hogy a rágófogak már hiányoznak, de az első fogak még megvannak. A hagyományos fogászati helyreállítás ebben az esetben az első fogakra koronákat, míg a hátsó fogak helyére kivehető fogpótlást ajánl.

A modern fogászat a rágófogak hiánya esetén azonban fogászati implantátumok beültetését javasolja, így elkerülhető a részleges kivehető fogpótlás készítése, mely az életminőséget jelentősen javíthatja. Fontos tudni, hogy érdemes a fogeltávolítások után minél hamarabb elgondolkodni a foghiány pótlásán fogászati implantátummal. Minél tovább várunk ugyanis, annál inkább sorvad a csontszövet. Sok év után már olyan vékony és olyan kevés csont áll rendelkezésre, hogy sok esetben már csontpótlással együtt is nehezen elképzelhető a fogászati implantátum behelyezése.

M i a helyzet, ha már régen történt a foghúzás

Amennyiben Önnél sok év telt el a foghúzás után, és fogászati implantátumok segítségével képzeli el a fogak pótlását, érdemes számítani arra, hogy fogorvosa először CT felvételt fog kérni a csont formájának és minőségének ellenőrzésére. A 3 dimenziós CT felvételen precíz méréseket lehet végezni, meg lehet állapítani a csont pontos formáját, vastagságát az íny alatt. Csak ezekből az adatokból lehet a fogászati implantátumos fogpótlást megtervezni. Ilyen esetben tehát egy 2 dimenziós panoráma röntgenfelvétel sajnos nem nyújt elegendő információt a fogorvosnak ahhoz, hogy megtervezhesse a fogászati kezelést.

Ha kevés a csont, azaz alacsony, vékony vagy gyenge szerkezetű, a fogorvos a következő megoldásokat javasolhatja:

  1. csontpótlás mesterséges csontpótló anyag + fogászati membrán behelyezéssel
  2. csontpótlás saját csont beültetéssel
  3. csontpótlás és arcüreg emelő műtét
  4. csontpótlás nélkül All-on four® technika a Nobel Biocare Replace® fogászati implantátumaival
  5. csontpótlás nélkül mini fogászati implantátum (kompromisszumos megoldás és kivehető fogsor!)

M inden hiányzó fog helyére szükséges fogászati implantátum?

A válasz nem adható meg általánosan. Minden fogászati implantológiai tervezés egyedi, az adott páciens anatómiai jellemzőit, csontparamétereit veszi figyelembe. A fogorvos elsődleges célja, hogy a fogászati implantátumokra tervezett fogpótlás tartós legyen. Ehhez a statikai feltételeknek meg kell felelni. Ez azt jelenti, hogy van, akinél bizony minden egyes kihúzott fog helyére kell fogimplantátum, hogy a fogpótlás elbírja a rágóerőt, de van olyan eset is, hogy egy-egy foghiány áthidalható, így kevesebb csavar beültetése is elegendő.

(Például, ha a csont szélesebb, vagy magasabb, ezáltal vastagabb fogászati implantátum csavart is be lehet ültetni, mely többet bír, így nagyobb esély van, hogy kevesebb darabszámmal is megfelelő statikai terhelésű hidat lehessen készíteni.)

FONTOS ALAPELV! Minél hamarabb dönt a foghúzás után a fogbeültetés mellett, annál vastagabb és jobb szerkezetű csonttal dolgozhat az implantológus, így több lehetősége van a kivehető fogpótlás elkerülésére és nagyobb esélye van arra, hogy a foghiány kevesebb számú fogimplantátum beültetéssel is megoldható.

R endelőnk által forgalmazott fogimplantátum márkák:

  • Nobel Biocare® - titán és cirkónium fogászati implantátumok
  • DenTi system® - titán és cirkónium fogászati implantátumok
  • 3M Espe® - titán fogászati implantátumok

Fogászatunk által forgalmazott fogimplantációs rendszerek

Élvezze Ön is a minőségi fogászati implantátumok legkiemelkedőbb előnyeit!

  • Tökéletesen átveszi az elvesztett fog funkcióját
  • A fogpótláshoz nem kell lecsiszolni az ép fogakat
  • Tartós, ha betartjuk a higiénés szabályokat, élethosszig szolgálhat
  • Esztétikus - nem látszik, hogy nem saját fog
  • A fogbeültetés műtét a legtöbb páciens tapasztalata szerint fájdalmatlan
  • Megfizethető, modern fogpótlástechnikai rendszer
  •  

Főoldal

Tovább

Fogorvos csapat

Tovább

Vélemények

Tovább

Referencia

Tovább

Esetbemutatások

Tovább

Kapcsolat

Tovább

Ők fognak gondoskodni Önről. Fogorvoscsapatunk tagjainál a legjobb kezekben lesz. Forduljon hozzájuk bizalommal!

Rendelőnk a fogászat teljes palettáján nyújt fogászati szolgáltatásokat a mindennapi fogászattól kezdve a kíméletes fogpótlás lehetőségein keresztül a legmodernebb esztétikus mosolytervezésig. Egy teamben, egymással összefogva dolgozunk, hogy fájdalommentes, biztonságos és kiemelkedően esztétikus megoldásokat nyújthassuk pácienseink számára

Bejelentkezés