Fogászati rendelő 1. – fény és ergonómia

Első fogászati rendelőnk még a II. kerületben a Fény utcai piac közelében volt. Elismertségünknek és elégedett Pácienseinknek hála, a kis két székes rendelőt hamar kinőttük, új, tágasabb helyet kellett keresnünk magunkat. Ekkor esett a választás a Szent István körúti, tágas polgári lakásra. A fogorvosi rendelő tervezése a 4 méteres belmagasságú Weis Manfred házban élvezetes, ám nagy kihívás volt. A tervezéssel Pattogató Péter belsőépítész mestert bíztuk meg, aki kiválóan ötvözte a századfordulós hangulatot a modern esztétikai fogorvosi rendelő formai lehetőségeivel.

Fogorvosi rendelő a Szent István körút 10. 3. emeletén

2007. augusztus 30-a izgalmas nap volt a Budapest Dental fogászat számára. Ekkor fogadtunk először Pácienseket az új rendelőben. Még a Fény utcai bútorokkal, de már a szikrázó, égszínkék üvegtégla falak között. A Budapest Dental Fogászat születésnapjának ekkor jelöltük meg ezt a napot: augusztus 30. 2007-ben ekkor ünnepeltük a második születésnapunkat.

Modern fogorvosi rendelő – ergonómikus kialakítás

A fogorvosi rendelők kialakítása során az esztétikai élmény mellett az ergonómia volt a legelső szempontunk. Legyen a rendelő és berendezése kényelmes az orvosnak, a páciensnek és asszisztensnek egyaránt. A fogászati eszközpiacon jelen levő egyik legnevesebb gyártó, a finn Planmeca® fogászati kezelőegységét állítottuk be minden rendelőbe. A modern fogászati szék beállításai révén a kezelések fekvő pozícióban végezhetőek el. Ez a módszer a páciens kényelmes elhelyezkedése mellett a fogorvos nagyobb rálátását biztosítja még a nehezen hozzáférhető területeken is.

Fény, fény, fény – a fogorvos legjobb barátja

A baktériumok, így a szuvasodások legnagyobb barátja és egyben a fogorvosok szemének és egyben a kitűnő fogászati restaurációk ellensége a sötétség. A modern fogászati kezelőegységek szerencsére rendelkeznek a megfelelő fegyverrel: vizsgálódás és kezelés közben a munkaterületet közvetlenül megvilágító eszközzel még a „legsötétebb helyekre” is belát a fogorvos. Ahol fény van, ott értelem is van, ez pedig biztonságot nyújt mind a fogászati diagnózis felállítása, mind a fájdalommentes fogászati kezelések során.

ELÉRHETŐSÉGEINK

NYITVATARTÁSI IDŐ

  • Hétfő-péntek: 8.00 - 20.00
  • Hétvége: ZÁRVA

A rendelő október 25.-én és november 15.-én zárva tart!

LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK

Ők fognak gondoskodni Önről. Fogorvoscsapatunk tagjainál a legjobb kezekben lesz. Forduljon hozzájuk bizalommal!

Rendelőnk a fogászat teljes palettáján nyújt fogászati szolgáltatásokat a mindennapi fogászattól kezdve a kíméletes fogpótlás lehetőségein keresztül a legmodernebb esztétikus mosolytervezésig. Egy teamben, egymással összefogva dolgozunk, hogy fájdalommentes, biztonságos és kiemelkedően esztétikus megoldásokat nyújthassuk pácienseink számára

Bejelentkezés