Fogászat > Fogászati fotók > Esztétikai fogorvos - csiszolás nélküli híd > Fogpótlás csiszolás nélkül 4

Fogpótlás csiszolás nélkül 4.

Rágófogak közötti hézag esztétikus megszüntetése csiszolás nélkül

Harmincas éveiben járó fiatal páciensünk sajnos már gyermekkorában elvesztette a jobb felső 5-ös fogát. A foghúzás óta eltelt 16 évben a foghiányt határoló fogaknak rengeteg idejük és helyük volt a mozgásra, amit a 4-es fog „ki is használt”, és elvándorolt a 6-os fog felé, így a 4-es fog előtt és után is nagy hézag keletkezett. Egy normális teherbírást viselő implantátum behelyezéséhez biztonsággal minimum 6 mm-re van szükség. A jelen helyzetben azonban ennyi már nem áll rendelkezésre, így implantátum csavar nem fér be az 5-ös fog helyére.

Valamit azonban ennek ellenére tenni kell, hiszen a rés ugyan kicsiny, de viselőjét mégis – érthető módon, hiszen egyébként tökéletesen szépek a fogai, rettenetesen zavarja.

Régi foghiány helye beszűkült, fogbeültetésre nincs lehetőség Előkészítés, régi tömések eltávolítása, ép foganyag megmentésével

Az implantátum behelyezését csak fogszabályozással egybekötve lehetett volna megoldani, melynek segítségével mind a 4-es, mind a 6-os fog az eredeti helyére visszavontatható. Ez minimum egy évet vesz igénybe, ezután következhet a fogimplantátum behelyezés, azonban a páciens gyorsabban és jóval olcsóbban szeretett volna esztétikus megoldást.

A foghíjat határoló fogakban - a 4-es és a 6-os fogban is - egy-egy 3 felszínű tömés van, ami a legideálisabb szituáció az esztétikus csiszolás nélküli BelleGlass® híd elhelyezéséhez, hiszen a tömés eltávolítása után, lényegében további foganyag veszteség nélkül kialakítható két kis kazetta, melyekbe a hidat beillesztjük.

Elkészült esztétikus fogpótlás a gipszmintán Beragasztott csiszolás nélküli fogpótlás egy hét alatt

További fontos momentuma ennek az elkészült fogpótlásnak, hogy ezzel a megoldással a 4-es fog előtti és a 6-os fog mögötti rés is korrigálható, azaz az elveszett kontaktpont kialakíthatóvá válik a 3-as és a 7-es fogak felé. A kontaktpont a fogak közt nagyon lényeges. Rágáskor a fogak közti kontaktpont rendszer teszi lehetővé a terhelés egyenletes elosztását. Kontaktpontok hiányában a terhelés csak egy-egy fogra hárul, mint páciensünk esetében az elvándorolt 4-esre. A probléma, bár csak esztétikainak tűnt, hosszú távon a 4- fog túlterheléséhez, sőt később fogínysorvadáshoz, majd a fog meglazulásához vezethet.

Az így elkészített BelleGlass® esztétikus fogpótlás tehát nem csak esztétikailag, hanem statikai szempontból is előnyös megoldás.

Ki, mit, hogyan?
Fogorvos: Dr. Mák Edina esztétikai fogorvos (Budapest Dental Fogászat)
Fogpótlás: BelleGlass® csiszolás nélküli rendszer
Fogelőkészítés: Minimalinvaziv kazetták kialakítása a hiányt határoló fogakban
Lépésről - lépésre:
1. alkalom: Státuszfelvétel, röntgenfelvétel, szájvizsgálat, tanulmányi lenyomat, fényképfelvételek
2. alkalom: Részletes kezelési terv és árajánlat megbeszélése, elfogadása. Minimalinvaziv kazetták kialakítása, harapásrögzítés, lenyomatvétel, ShadePilot® fogszín és forma rögzítés az eredeti fogakról. Ideiglenes tömések elhelyezése a hiányt határoló fogakban.
3. alkalom: Fogpótlás végleges átadása
1. - 3. alkalom közt eltelt idő: 1 hét

A Budapest Dental Esztétikai Fogászati Rendelő által ajánlott linkek hasonló témában: