A fogászat története – fogápolás hagyományai az ókori kínai és indiai társadalomban
A hagyományos, ókori fogápolás elemei napjainkban is egyre nagyobb teret kapnak: némely fogkrém receptje ókori ázsiai szájápolási hagyományokon alapszik.
Aranyból készült, zsebben hordható fogpiszkálókészlet
A hagyományos, ókori indiai és kínai orvoslás napjainkban is közismert, sőt a nyugati, inkább materialista szemléletű orvoslás mellett egyre nagyobb elismertségnek örvend. Hagyományosan ezekben a kultúrákban az emberi testet egészként tekintették, fontosnak tartották a betegségek megelőzését, és a betegség kialakulásakor nem annak tüneteit, hanem betegség kiváltó okát kutatták és igyekeztek megszüntetni. Az indiai orvoslásban meggyőződéssel hitték, hogy minden betegségnek lelki oka van, és ha az okot megszüntetik, nem léphet fel a betegség sem. Az ayurvedikus orvoslás ma is ugyanígy gyógyít: a test, lélek és szellem egységét és harmóniáját igyekszik visszaállítani.
Az arakfa, másképpen fogkefefa. Rágcsálás közben kellemes nedvet enged ki magából
Az embert a természet részének tekintő gyógyítók nagy hangsúlyt fektettek a gyógynövények használatára, sőt a hagyományos kínai gyógyászatban a gyógynövények felhasználása külön tudományág volt. Emellett az akupunktúra is jelentős szerepet kapott, a test különböző pontjain elhelyezett vékony, aranyozott vagy csonttűk segítségével juttattak pozitív vagy negatív energiát az egyes szervekbe a betegségtől függően – a jin és a jang ellentétes erők ismerete alapján.
Fanyéllel a keleti jellegzetes fogkefe: miswak
A fogak az agresszió, az önérvényesítés, az önfenntartás szimbólumai, ezért ápolásuk, karbantartásuk nagy jelentőséggel bírt, már a korai társadalmakban is. A kínai gyógyászatban oly nagy szerepet kapott a fogak ápolása, hogy i.e. 1600 táján már a fogkeféhez hasonló eszközöket alkalmaztak a fogak tisztítására. A leggyakrabban használt fa az arakfa volt, más néven fogkefefa. Fogtisztítás közben egyben fanyar nedvet is kienged magából, ami tannint (csersav) is tartalmaz, és a száj belső felületén az összehúzódás érzetét kelti, és vírusölő hatása is van. A fogkefe szőre szibériai vaddisznó szőréből vagy ló farkából készült.
A miswak készítése és a hozzá való növények
Az első fogkefék, melyek a Selyemúton eljutottak Európába, Kínából származnak. A fogvájó Kínában szintén a fogápolás jól ismert eszköze volt, étkezések után előszeretettel alkalmazták.
Mentabokor
Indiában a hagyományos orvoslás alapelve, hogy ami megtalálható a természetben, az emberben is benne van, és fordítva. Indiában a fogápolást szintén az alapvető tisztálkodás részének tekintették, de itt a fogkefék sörtéje kezdetben azonos irányú volt a nyéllel, csak később terjedt el a merőlegesen állított sörtéjű fogkefe. A régi típusú kefeformával azonban több ázsiai országban lévő utcai árusoknál még ma is találkozhatunk. A fogvájót szintén alkalmazták, sőt, díszítésének nagy kultusza volt: a legötletesebb anyagokból és formákban készült, külön tartóban, például toll, kard stb.
Bétellevél, amit gyakran rágnak
A fogak és az állkapcsok erősítésének egyik lényeges módja a nehezen rágható, keményebb, rostosabb ételek rágása. Erős rágás nélkül az állcsontok nem nőnek megfelelően gyermekkorban, melynek következtében fogtorlódás is kialakulhat. A hagyományos étrendben a rostokkal teli fekete kenyér nem csak a fogakat erősítette, de vitaminokkal és ásványi anyagokkal is szolgált, de bármilyen nem mérgező növény alkalmas volt a rágcsálásra. Az indiában oly hagyományosnak számító rágcsálásnak lehetnek káros következményei is. A bétellevél rágcsálása, mely napjainkig is jellemző az indiai társadalomra súlyos nyálkahártya és szájüregi betegségek forrása lehet.
A mai fogápolás alapját képező fogkrémek és szájvizek egyik legismertebb eleme a menta: borsmenta és fodormenta. Legújabb növényi eredetű szájápoló szereink az ősi indiai ajurvédikus receptek alapján készülnek: kasvirág, kamilla, mirha és több gyógynövény is gyakran szerepel a menta mellett.
(A képek és a szöveg forrása: Dr. Forrai Judit: Fejezetek a fogorvoslás és eszközeinek történetéből)
