Fogászat > Esztétikai fogászat > Fogínygyulladás kezelése

Ínygyulladás, fogínysorvadás

Fogínysorvadás kezelése – csak tökéletes szájhigiéné esetén lehetséges

Előfordulhat, hogy a páciens fogazati állapotának kiértékelése során a panoráma röntgen alapján, vagy akár már szemmel láthatóan előrehaladott fogágypusztulás mutatható ki. Sokszor a betegek röntgen nélkül is érzik, nagy a gond, a fogíny visszasorvadt, a fogak mozgathatóvá váltak.

A kezelési terv készítésekor az első lépés, hogy minden olyan tényezőt, mely a fogínyben, illetve a fogágyban gyulladást tarthat fent, el kell távolítani. Ez nem csak íny alatt rejtőző fogköveket jelentheti, hanem az elálló tömésszéleket, vagy elálló koronaszéleket, azaz minden olyan dolgot, amely az eredeti fogkontúrtól eltérő így az ínyt irritálja, ezáltal gyulladásban tartja.

Első alkalommal természetesen alapos ultrahangos fogkőeltávolítást kell végezni. A kezelés során a fogkövek eltávolítása mellett feltérképezhető, hogy a régi tömések, koronák közül melyeket szükséges átalakítani, lecserélni.

Következő alkalmakkal eltávolításra kerülhetnek a gyulladást fenntartó tömések fogpótlások, az így felszabadult fogágyat, tasakokat pedig ismét kezelésbe lehet venni az ultrahangos depurátorral, polírozókkal. Az íny teljes gyógyulásáig nem ajánlott a végleges fogpótlást elkészíteni, hiszen a gyógyuló íny még változtatja formáját. A teljes ínygyógyulás sokszor hetekig, akár hónapokig is eltarthat, erre az időre ideiglenes fogpótlás viselését javasoljuk.

A teljes fogkőeltávolítás után szükség lehet az úgynevezett ínytasakok, vagy súlyosabb esetben a csonttasakok kitakarítására is. Ez történhet hagyományosabb módon kézi kürett segítségével. Az eljárás során a csontpusztulás következményeként a fog körül kialakult „tasak” kitisztítását, a felhalmozódott mély fogkő, gyulladásos szövet eltávolítását jelenti speciális, erre kialakított kézi műszerekkel - a felhalmozódott granulációs szövet függvényében akár több alkalommal.

A legújabb gyógymód a fogínysorvadás kezelésére a lézer, mely az előzetesen kitisztított tasak esetén lehetséges. A megtisztított fog körüli lágyszövetek kezelése történik lézerrel, melynek következtében a legalsóbb rétegekben felhalmozódott gyulladásos szövetek is eltávolíthatók, illetve csontregeneráció indítható el.

A fenti kezelésekkel a fogágypusztulás nagyon gyakran megállítható, de súlyosabb immunológiai hátterű esetekben is lassítható. Fontos tudni, hogy ezek a kezelések nem egyszeri alkalomra szólnak, rendszeresen, minimum féléves időközönként legalább az ultrahangos fogkőeltávolítás megismétlendő.

Érdemes megtanulni, hogy a fogkefe mellett milyen egyéb szájápolási termékek léteznek, melyekkel a folyamat szintén karban tartható. Az érdeklődő pácienseket dental higienikus munkatársunk szájápolási tanácsadás során megtanítja ezek használatára, elmagyarázza jelentőségüket.