Csiszolás nélküli fogpótlások
A hagyományos fogászati ellátás szerint egy foghiány esetében ( max 0,6 – 1,2 cm között, egyéb harapási viszonyok függvényében ) a hiányt határoló fogakat koronának csiszolják le, majd a foghiányt három vagy négy tagú híddal pótolják. Abban az esetben, ha a hiányt határoló fogak – úgynevezett pillérfogak – rossz állapotúak, súlyosan destruáltak, ez az eljárás tökéletes, hiszen nemcsak pótolja a hiányzó fogat, hanem megvédi, felépíti a rossz állapotú megmaradt fogat is.
Ép, vagy kissé károsodott fog esetében azonban a hagyományos technika túl sok ép foganyagot igényel. A koronához ugyanis az ép zománcfelszínt körben el kell távolítani a fogról. Ez egy kevéssé szuvas vagy kisebb töméssel ellátott fog esetén felesleges foganyag veszteségnek tűnik.


A fenti probléma kiküszöbölésére találták ki az úgynevezett inlay – elhorgonyzású hidakat, egyszerűbb néven csiszolás nélküli fogpótlásokat. A hiányt határoló fog zománcának elcsiszolása helyett a fogban levő kisebb szuvasodás, vagy tömés üregének átalakításával egy speciális kavitást hoznak létre. Mind a foghiány előtti, mind a foghiány mögötti fogban szükség van ilyen kis kazettára.
A két kazettába később egy speciális ragasztó segítségével kerül beragasztásra a végleges híd, mely egyrészt pótolja a hiányzó fogat, másrészt esztétikusan kitölti a kialakított kazettákat is.
Az esztétikai igényektől és a foghiány típusától függően jelenleg két különböző rendszer alkalmas az ilyen típusú fogpótlások kialakítására.
A rágófogak területén elsősorban az amerikai BelleGlass® csiszolás nélküli rendszert, míg a frontfoghiány kezelésére az esztétikusabb GC Gradia® csiszolás nélküli fogpótlásokat javasoljuk. A különbség elsősorban az esztétikában keresendő, a Gradia fogpótlások jóval transzparensebb esztétikusabb megoldások, míg a BelleGlass rendszer tömöttebb színeivel a rágófogak területén nyújt kiváló megoldást.




